8 éves voltam,mikor a szüleim magamra hagytak,kidobtak az utcára és árva lettem.Nem ismertem senkit és semmit.A világ teljesen ismeretlen volt számomra.Esett az eső,énmeg futottam anyuék után,de nem értem el az autót,Sírva leültem a járda szélére,majd szomorúságomat mégjobban fokozta az,hogx az emberek tudomást sem vettek rólam.Kiabáltam,sikítottam,könyörögtem de semmi..csak belémrúgtak vagy fellöktek..Nem találtam haza,így egy keskeny sikátorba találtam otthonra egy hűtősdobozban.Egyik este zaj hallatára ébredtem fel,Megnéztem mi az,de nagyon féltem.Kinéztem a kuckóból,és csak annyit láttam hogy két égszínkék szempár közeledik felém.Mikor közelebb ért láttam,hogy egy pár hónapos kiskutya az,bőrig ázott bundával.Fogtam a kuckómból egy rongyot,és gyorsan letöröljettem,majd behoztam az otthonomba és csináltam neki egy puha,meleg ágyat ahol aludhat anélkül hogy megfázna.-Szegénykém.Biztosan ő is árva.-Gondoltam magamban,majd mikor láttam hogy elaludt vissza feküdtem én is aludni.Pár perc múlva arra lettem figyelmes hogy új kis barátom a kezem mozgatja,majd mellém fekszik.Jó érzés volt tudni,hogy valaki mellettem áll.Most 18 éves vagyok,van családom,házam,barátaim,de Őt sem felejtem el,Őt aki abban a helyzetben mellettem állt és még most is a családunk egy fontos tagja.Ő az igazi legjobb barát,akit egy ember kívánhat.